Nem várt fordulat: Dél-Afrika népirtás vádjával Izrael ellen indít eljárást
Az afrikai országot súlyosan aggasztja a gázai civilek helyzete.
„Fejtetőre állított világban élünk, amelyben népirtással vádolják Izrael Államot, miközben éppen ő küzd a népirtás ellen” – tette hozzá a kormányfő.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök képmutatással vádolta egy csütörtök esti közleményében a Dél-afrikai Köztársaságot, amiért népirtásért beperelte Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon. „Terroristák és hazugságok ellen kell harcolnunk egyszerre” – jelentette ki Netanjahu, miután csütörtökön megkezdődött a bíróságon a per, amelyet az afrikai ország azért kezdeményezett, mert szerinte Izrael a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborújában népirtást követ el a Gázai övezet civil lakossága ellen.
Fejtetőre állított világban élünk, amelyben népirtással vádolják Izrael Államot, miközben éppen ő küzd a népirtás ellen”
– tette hozzá a kormányfő.
„Izrael gyilkos terroristák ellen harcol, akik szörnyű, emberiesség elleni bűnöket követtek el: gyerekeket, nőket, időseket, fiatal férfiakat és fiatal nőket mészároltak le, erőszakoltak meg, égettek el, daraboltak fel, fejeztek le” – emlékeztetett a Hamász október 7-i átfogó támadására. „A holokauszt óta a legszörnyűbb bűnt követte el egy terrorszervezet a zsidó nép ellen, és ebben a helyzetben előáll valaki, és a holokausztra hivatkozva ezt a szervezetet védi” – írta Netanjahu.
Ezt is ajánljuk a témában
Az afrikai országot súlyosan aggasztja a gázai civilek helyzete.
„Ez a szörny népirtással vádolja az izraeli hadsereget, a világ legmorálisabb hadseregét, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy ne ártson a civileknek” – húzta alá. „Dél-Afrika képmutatása égbekiáltó.
Hol volt Dél-Afrika, amikor Szíriában vagy Jemenben emberek millióit gyilkolták meg, és űzték el otthonukból? Ki tette azt? Hát a Hamász partnerei!”
– szögezte le, utalva arra, hogy csak a szíriai polgárháborúban mintegy háromszázezer civil halt meg. „Folytatjuk a harcot a terroristák ellen a teljes győzelemig, és rendre megcáfoljuk a hazugságokat. Továbbra is ragaszkodunk azon jogunkhoz, hogy megvédjük magunkat, és biztosítsuk a jövőnket” – zárta közleményét az izraeli miniszterelnök.
(MTI)
Nyitókép: ISRAELI GOVERNMENT PRESS OFFICE
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.